Skip to main content

MI AZ ÖSSZEFÜGGÉS A SZELLEMI TELJESÍTMÉNY, A GYÓGYSZEREK,
A B12 VITAMIN

ÉS A FÁRADTSÁG KÖZÖTT?

Reggelente alig tud kikelni az ágyból, délután pedig már lecsukódnak a szemei? A fáradtság nagyban megnehezíti a mindennapokat. Olvasson tovább, hogy megtudja, mi az összefüggés az életmódja, a pszichéje, a B12 vitaminszintje és a fáradtságérzete között, és hogy mit tehet ellene.

EZEKRE A TÜNETEKRE ÉRDEMES ODAFIGYELNI

Gyakran nehéz megkülönböztetni, hogy azért vagyunk-e fáradtak, mert megerőltető, stresszes napunk volt, vagy a fáradtságunk mögött mélyebb okok húzódnak meg. Alapvetően azonban van néhány olyan jel, amely betegségre utalhat. Ide tartoznak a következők:

  • A tünetek több napig vagy hétig is fennállnak.
  • A pihenés és az elegendő alvás ellenére sem érzi jobban magát.
  • A fáradtság hirtelen jelentkezik, anélkül, hogy előtte fizikai tevékenységet végzett volna.
  • Romlik a szellemi teljesítménye a munkában és általában a mindennapokban.
  • További tünetek is kapcsolódnak a fáradtságához: émelygés, kimerültség, szédülés vagy fejfájás.

A kísérő tünetek a fáradtság kiváltó okától függően eltérőek lehetnek. Ugyanakkor teljesen mindegy, hogy a stressz vagy a B12 vitaminhiány felelős a fáradtságért – a tüneteket minden esetben érdemes komolyan venni.

A FÁRADTSÁG OKAI – MELYIK A FELELŐS AZ ÖN ESETÉBEN?

Ha a fáradtságot tünetként azonosítják, főleg, ha egy tünetegyüttes részeként jelentkezik, akkor meg kell keresni az okát. Mi lehet a fáradság oka?

  • B12 vitaminhiány: Ha a szervezetben kevés a B12 vitamin, az nagyfokú fáradtságban nyilvánulhat meg. A B12 vitaminhiány következtében kevesebb vörösvérsejt (eritrocita) képződik, ezáltal vérszegénység alakulhat ki. Az alacsonyabb vörösvérsejt-mennyiség, mint amilyen a vészes anémia (a B12 vitaminhiány okozta vérszegénység) esetében is fennáll, maga után vonja a fáradtságot mint tünetet. Így tehát a túl kevés B12 vitamin a fáradtság egyik lehetséges oka.
  • Betegségek: Még az olyan akut betegségeknél is, mint amilyen a megfázás vagy az influenza, a beteg fáradtságra panaszkodhat. Ha a betegség krónikus – például autoimmun betegségek (allergiáknál) vagy pajzsmirigy-alulműködés – a fáradtság még tovább tart.
  • Pszichés problémák: A kiégés (burn out) vagy az étkezési zavar csak kettő a lehetséges pszichés betegségek közül, amelyeknek a fáradtság az egyik tünete.
  • Gyógyszerek: bizonyos gyógyszerek – például magas vérnyomásra vagy migrén ellen – szedése adott esetben szintén fáradékonysággal jár.
  • Környezet: Olyan helyiségben dolgozik, ahol nincs megfelelő szellőzés, vagy mérgező szerekkel, például rovarírtókkal foglalkozik? Az ilyen és hasonló körülmények is összefüggésbe hozhatók a fáradtsággal.
  • Életmód: Nem utolsósorban az egészégtelen életmód is okolható a fáradtságért, például zsíros ételek vagy kevés víz fogyasztása, a stressz, vagy ha általában kevés vitamin jut a szervezetbe

A fáradtság, akár B12 vitaminhiány, akár pszichés probléma okozza, gyakran csak fokozatosan súlyosbodó tünet – ez megnezíti a mielőbbi felismerését, és adott betegséghez való társítását.

AZ ORVOSNÁL: A DIAGNÓZIS

Ha úgy véli, hogy fáradtságát nem csak egy átmeneti, kimerítő időszak okozza, keresse fel orvosát! Orvosának különböző módszerek állnak rendelkezésére, hogy kiderítse, az Ön esetében mi a fáradtság kiváltó oka. Függetlenül attól, hogy vitaminhiányról, egészségtelen táplálkozásról vagy pszichés problémákról van szó, orvosa valószínűleg az alábbiak szerint fog eljárni:

  • Anamnézis (kórtörténet): A fáradtság okának felderítésében az egyik legfontosabb lépés a beteg alapos kikérdezése. Az orvos rákérdez a tünetek jellegére, és hogy a páciens mióta észleli őket, illetve megpróbálja feltérképezni, hogy milyen egyéb tényezők befolyásolhatják a tüneteket.
  • Fizikai vizsgálat: A kórtörténet felállítása után az orvosnak már vannak támpontjai a fáradtság lehetséges okainak meghatározására. Ennek megfelelően végez(tet) el különböző fizikai vizsgálatokat, például a bőrt, a nyálkahártyát, a nyirokcsomókat, az izomreflexeket, illetve a szívet és a tüdőt illetően, azzal a céllal, hogy tovább szűkítse a lehetséges kiváltó okok körét.
  • A laborértékek kiértékelése: Orvosa nagy valószínűséggel el fogja küldeni Önt vérvételre is. A vérvétel értékei további felvilágosítást adnak a háttérben meghúzódó esetleges betegségről, amely a fáradtságért felelős. Például a megnövekedett TSH-érték (thyreoidea-stimuláló hormon) a pajzsmirigy alulműködésére utalhat, míg az alacsony reticulocitaszám (éretlen vörösvértest) B12 vitaminhiányt jelezhet. Ezekben az esetekben a vérvizsgálat eredményeit a fáradtság tünetének tükrében értékeli ki az orvos.

Miután orvosa megállapította az Ön fáradtságának kiváltó okát, megfelelő terápiát javasol Önnek a gyógyulása érdekében.

B12 VITAMINNAL A FÁRADTSÁG ÉS EGYÉB TÜNETEK ELLEN

A fáradtság megfelelő kezeléséhez először is meg kell állapítani, hogy mi a kiváltó oka. Csak a konkrét ok – legyen az a stressz vagy a B12 vitaminhiány – pontos ismeretében lehetséges a fáradtság célzott kezelése.

B12 vitaminhiány okozta fáradtság esetén a hiányzó vitamint gyógyszertárakban kapható készítményekkel érdemes pótolni. A célzott vitaminpótlás segít a fáradtság leküzdésében. A megfelelő B12 vitamin készítmény fedezi a napi B12 vitaminszükségletet, valamint kezeli a vitaminhiányt és az abból fakadó tüneteket, mint a szellemi és fizikai fáradtság.

Ha a fáradtság hátterében nem vitaminhiány áll, hanem például stressz, egészségtelen táplálkozás, életmód vagy más körülmény, akkor a cél az, hogy ezeket a tényezőket lehetőség szerint megszüntessük, elkerüljük. Próbáljon meg többet pihenni, kikapcsolódni, elkerülni az egészségtelen munkakörülményeket. Az egészségesebb életmód érdekében szakember tanácsát is kérheti. Hiszen aki nem fáradt nap közben, az jobban érzi magát, jó a teljesítőképessége és hatékonyabb a mindennapokban.